Cikkek a 2010 Szeged - SZIN fesztiválról

2010-08-18
Bevezető szöveg: A nyár utolsó nagy bulija, a Szegedi Ifjúsági Napok a fenntarthatóság jegyében, a fesztivál ideje alatt – augusztus 25-29 között - kerékpárral hajtott öko-színpadot is üzemeltet. De a legnagyobb hazai ökorandin lesz klímakapszula is, ami nem más, mint egy üvegházas mikroklíma vizsgálat.
2010-07-29
Bevezető szöveg: Egy vadonatúj technikai fejlesztéssel és egy speciális éjszakai programmal is biztosítja a Szegeden élők éjszakai nyugalmát a Szegedi Ifjúsági Napok szervezőgárdája. Az ország legnagyobb ökorandija augusztus 25-29 között várja az ország minden pontjáról érkező, nyárbúcsúztató fesztiválozókat.
2010-05-11
Bevezető szöveg: Korábban már közhírré tették a Szegedi Ifjúsági Napok szervezői, hogy egy koncert 37 forintba fog majd kerülni a fesztiválra. Most már azt is tudjuk, milyen koncert kerül ennyibe: többek mellett a The Final Countdown örökbecsű slágerrel világhírt szerzett Europe, a Brit-Awards díjnyertes angol lánytrió, a Sugababes vagy a dance műfaj nagy öregje Chicane is fellép a nyár utolsó nagy fesztiválján augusztus 25-29 között az Újszegedi Partfürdő területén. Mindezeken túl – a SZIN látogatók és a környék lakói nagy megelégedésére – Silent Disco is tarkítja majd az éjszakai programot. S ezek még csak az első nevek, hamarosan jön a többi!
2010-04-19
Bevezető szöveg: A honi fesztiválpaletta első fenntartható fesztiválja, a nemzetközi The Greener Festival díjas Szegedi Ifjúsági Napok tavaly már letette a „zöld” fesztiválozás első mérföldkövét azzal, hogy – egyéb kezdeményezések közt - bevezette a fesztiválon a visszaváltható, azaz RE:poharat. Idén további zöld megoldásokra készül a SZIN, az ország legnagyobb ökorandija, augusztus 25 és 29 között.
2010-03-31
Bevezető szöveg: (MAJDNEM) LAST MINUTE BÉRLETAKCIÓ! Ma (március 31.) még übernagy kedvezménnyel, 11.900,- Forintért lehet hozzájutni az idei SZIN bérlethez. Az IH Rendezvényközpontban (Szeged, Felső-Tiszapart 2.) 20:00-ig van pénztár, ha valaki személyesen is el tud menni beszerző körútra. Aki pedig a net rejtekéből támad, az Ticketportal-on is beszerezheti a bérletét.