Cikkek a 2010 Tokaj - Hegyalja Fesztivál fesztiválról

Összesen 15 találat.
2010-07-19
Bevezető szöveg: A legendás Lemmy és csapata a Hegyalján valódi Motörhead-hangorkánnal enyhíti a hőséget. A szervezők már gőzerővel készülnek a 35. születésnapját ma este Tokajban ünneplő zenekar fogadására, de emellett természetesen a hőségriadóra is felkészültek.
2010-07-18
Bevezető szöveg: Tokaj-Rakamaz, 2010.07.18. - A Hegyalja Fesztivál zárónapján örökös Hegyalja tagokká fogadták a szervezők azt a száz embert, akik megfeszített munkával dolgoztak, hogy az idei fesztivál létrejöhessen. Pontosan 30 nappal a szombati tokaji Ákos, Quimby és Epica buli előtt a Hegy’ színpad helyén még derékig ért a víz. Az ő munkájuknak is köszönhető, hogy a 11. Hegyalja Fesztiválon közel 80 ezer fesztiválozó szórakozhatott a négy nap alatt.
2010-07-18
Bevezető szöveg: Az ország nagy részén kihirdetett hőségriadó Tokajra nem vonatkozik: pont megfelelő az idő a bikinihez, a fesztiválozók a Tisza-parti plázson várják az esti koncerteket, amelyek között igazi magyar csemegék szerepelnek, a brit nu-jazz fenomén, a Herbaliser mellett. A 11. Hegyalja Fesztivál a két évvel ezelőtti utolsó közös buli után stílusosan újra Lugosi Lacával együtt színpadra lépő Ős-Beatrice örömzenéjével indul.
Kapunyitás fél hatkor, hattól pedig indul a négy napos zúzás, strandolással, evezéssel, borral, fröccsel, sörrel, és persze jobbnál jobb zenékkel.
2010-07-17
Bevezető szöveg: Különös hónapfordulót ül ma a Hegyalja Fesztivál: harminc nappal ezelőtt kezdték el a vizet szivattyúzni a fesztivál területéről, hogy a Groove Armada és a Motörhead után ma este Quimby és Ákos versengjen a zeneimádók kegyeiért. A verseny szoros: tegnap este a Motörhead koncerten többen voltak egyszerre a Hegyalján, mint valaha. Külföldi erősítés: Funeral for a Friend, Epica – és az aranyfogú muzsikus, Goldie.
2010-07-15
Bevezető szöveg: A Hegyaljának bejön a változatosság

Együtt bővül a fesztiválterület a zenei kínálattal a Hegyalja Fesztiválon. A szervezők idén a tavalyit kicsivel meghaladó látogató-számra készülnek, hiszen a fesztiválozók egyaránt örömmel fogadják a népzenei, metál vagy elektro műfajok előadóit is. A szervezők elmondták: „csapataik harcban állnak”, hogy a tegnapelőtt éjszakai vihar nyomait minél gyorsabban tüntessék el.
2010-07-12
Bevezető szöveg: Keddre megduplázódik Tokaj lakossága. Már délelőtt közel ezer hegyaljás táborozott a tokaji Tisza kempingben. A gyakorlott Hegyaljára járók ugyanis tudják, hogy a kedvenc fájuk alatti sátorhely elfoglalásához érdemes időben érkezni. Az elő-hegyaljázóknak nem csak árnyékos sátorhely jut, de aki időben érkezik, a hosszú sorban állást is elkerülheti. Már ma kinyit a jegypénztár Tokajban a fesztivál bejáratánál, és épülnek a színpadok is.
2010-07-10
Bevezető szöveg: Superstylin’ július 15-én élőben Tokajban
A Groove Armada Pete Tonggal melegített a Hegyaljára a Pacha-ban, Ibizán. Már csak ötöt kell aludni, és a srácok itt vannak. Először élőben Magyarországon: a Hegyalján. Hogyan készülnek a Tisza-parti bulira és a hegyaljás őrületre? Erről is mesélnek az interjúban.
2010-06-29
Bevezető szöveg: Száraz lábbal a Hegyalján
Hetekkel ezelőtt még körülbelül 30 ezer köbméter víz fedte a Hegyalja Fesztivál területét Rakamaz határában, a Tisza áradásának idején. A víz levonult, csupán a mélyebben fekvő területeken kell szivattyúkkal segíteni, hogy a folyó visszataláljon medrébe. A hegyaljások már a következő feladatokra készülnek: fűnyírásra, szúnyogirtásra és az építésre.
2010-06-09
Bevezető szöveg: Árvíztűrő a fesztivál
Bár még nincs itt az ideje, hogy megkezdődjenek az építőmunkák a Hegyalja Fesztivál területén, mégis már dolgoznak a gépek és kezelőik: a legtöbb munkagép az árvízi védelmet segíti jelenleg is. A természeti csapástól sújtott településeknek a hegyaljások pénzzel is segítenek, nem csak eszközökkel.
2010-06-04
Bevezető szöveg: Pocoló, Zöld Sátor: a rutinos fesztiválozók megszokhatták, hogy a délutáni-esti koncertek között sincs megállás a Hegyalján. Tavaly óta nyúlik ki a Hegyalja a fesztiválterületről és idén is a tokaji Paulay Ede Színházig ér, amit Szalóki Ági választott esti fellépése helyszínének. Délután pedig: víz (akár kenuval), bor, Badár és társai, és beszélgetések Tokaj határában, a fesztiválon.
Összesen 15 találat.