Cikkek a Sziget fesztiválról

Összesen 24 találat.
2012-05-24
Bevezető szöveg: Újabb izgalmas csapatok és előadók mondtak igent a jubileumi Sziget
szervezőinek. A Nagyszínpadon landol majd legúlabb albumával a Maxïmo Park s
szintén erre a helyszínre bérelt helyet a többszörös Grammy-díjas The Roots. Az
Aréna “live” sávjában találkozhatunk majd Hollandia legkelendőbb zenei
exportcikkével, a Kraak & Smaak formációval. A most visszajelzett fellépők között
négyen pedig az A38 színpadán zenélnek majd, köztük Dánia legtehetségesebb
kortárs női előadója, Agnes Obel, a fenomenális beatbox technikájáról ismert
Beardyman, a friss lemezüket a Sziget közönségének is bemutató Citizens! és az
elvetemült, látványos és hajmeresztő performanszairól híres berlini punk kollektíva,
a Bonaparte.
2012-05-22
Bevezető szöveg: Mindössze három fesztiválon, a VOLT-on, a Heineken Balaton Soundon és a jubileumi
Szigeten lesz idén nyáron látható és hallható az “Év hazai elektromos zenei produkciója”
díjjal nemrég kitüntetett Yonderboi. A világon a legismertebb és legkedveltebb hazai
elektronikus zenei előadó nem tervezett fellépést az idei évben, a Yonderboi In-House
néven futó háromállomásos turné kizárólag a fesztiválszervezők rábeszélésének
köszönhető.
2012-05-03
Bevezető szöveg: A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és
izgalmasabb látványvilág tárul majd a szemünk elé. A jelentősen megújuló fesztiválon bár komoly
kedvezményekkel várják a szép emlékeiket felidézni vágyó régi törzsszigeteseket, mégsem a
nosztalgiázásé lesz a főszerep, hanem a jelen aktuális sztárjaira és trendjeire helyezik a szervezők a
hangsúlyt. Persze azoknak, akik elsősorban nosztalgiára és régi nagy slágerekre vágynak azoknak sem
lesz oka panaszra, hiszen a nulladik napon Ákos legnagyobb slágerei is felcsendülnek, a mínusz
egyedik napon pedig a Csík zenekar feldolgozásokra épülő monstre koncertjén hangzanak fel az elmúlt
évtizedek nagy slágerei, vendégek közreműködésével. Sőt idén mínusz kettedik (!) nap is lesz az ünnep
okán. Augusztus 5-én hazai sztárok sora adja egymásnak a mikrofont, ugyanis újra Magyar Dal Napjával
indul a jubileumi Sziget.
2012-04-24
Bevezető szöveg: Május elejétől - a helyszíni hetijegy árából - 50%-os kedvezményt kínál a Sziget hűséges – legalább már
három korábbi Szigeten részt vett - látogatóinak a jubileum alkalmából. A 20. Sziget további
kedvezményeket is tartogat, valamint idén az OTP Bank és a MasterCard jóvoltából egy tágabb
lehetőségeket biztosító, kényelmes és biztonságos fizetési élményt nyújtó eszközt is bevezet a korábban
alkalmazott készpénzmentes fizetési megoldások mellett.
2012-04-23
Bevezető szöveg: A legfrissebb hírek szerint sikerült megállapodni a The Killers zenekarral, így
Amerika legizgalmasabb kortárs rockcsapata a Sziget zárónapján a Nagyszínpad
zárókoncertjét adja majd. Újdonság, hogy idén az A38 sátor nagyobbra nő és a
Sziget közepére költözik, a programja pedig egy éjszakai sávval bővült, telis-tele az
elektronikus zene világsztárjaival. A szervezők meghívására a napokban
visszajelzett több rockbanda is, s az is jó hír, hogy már csak százat kell aludni és itt
a 20. Sziget.
2012-04-10
Bevezető szöveg: Vadonatúj feldolgozásain alapuló Daloskönyvével lép fel a Csík zenekar a jubileumi Sziget
mínusz 1-dik napján – augusztus 6-án – a Nagyszínpadon. A majd’ három órás
megakoncerten a magyar beat- és rocktörténelem olyan legendáival közösen adják elő
feldolgozásaikat, mint Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László és
Kovács Kati – de természetesen a Csík-koncertekről szinte „elmaradhatatlan” Kiss Tibor,
Lovasi András és Ferenczi György is színpadra lép.
2012-03-29
Bevezető szöveg: Összeállt a Sziget 2012 világzenei programja, mely 120% tánczenével veszi ki a
részét a jubileumi fesztivál kínálatából. Az eddigi négy helyett napi öt fellépő
nyújtja a világ legjobb tánczenéit öt napon át. Az idén – a táncos pörgést
hangsúlyozva - World Music Party Stage néven jelentkező népszerű helyszínen ott
lesz az eredeti felállású The Pogues illetve Goran Bregovic és Emir Kusturica
bandája, jön a Shantel & Bucovina Club Orkestar s a hazai felhozatalban a PASO,
a Besh o droM és a Quimby. És még egy jó hír: a világ első számú világzenei
magazinja, a Songlines a műfaj top fesztiváljai közé sorolta ismét a Szigetet.
2012-03-21
Bevezető szöveg: Újabb csokornyi zenekart és előadót jelentettek be a Sziget szervezői, köztük a földkerekség legnagyobb
partiarcait, azaz az LMFAO-t, Anglia legfelkapottabb zenekarainak egyikét, a londoni The xx formációt, a
többszörös platinalemezes énekes-titánt, Paolo Nutinit. Jön továbbá az érzelmes és hősies hangzású Glasvegas,
az egyik legígéretesebb brit indie zenekar, a Ting Tings, az elbűvölően karakteres hangú, szexi és vagány csajok
alkotta Katzenjammer, a Los Angeles-i underground hip-hop guruja, Flying Lotus, a „felemelő és imádnivaló”
dalokkal érkező Fink és a páratlan tehetségű Anna Calvi.
2012-03-08
Bevezető szöveg: Idén augusztusban immár 20. alkalommal nyitja kapuit a Sziget s a jubileum okán az elmúlt 19 év
legemlékezetesebb szigetes pillanatait győjti és várja a most induló www.mienkasziget.hu oldal. A
virtuális emlékkönyvben álló- és mozgóképek, blogbejegyzések idézik a múltat, és mostantól nyitott
mindenki számára, aki emlékeit szívesen megosztaná a Sziget-közösséggel.
2012-03-06
Bevezető szöveg: Egy év koncertszünet után teljesen megújult produkcióval tér vissza Ákos. A több mint két
évtizede töretlen pályájú dalszerzı-elıadó egy igazán izgalmasnak ígérkezı elektronikus
elıadást állít színpadra, amely - vadonatúj dalok mellett - a legnagyobb slágereket vonultatja fel
komoly látványtechnika kíséretében. A “2012-es szintirock” koncertprogram az idei nyáron
mindössze három alkalommal áll színpadra, és annyi már biztonyos, hogy elıször a 20. VOLT
fesztiválon láthatja majd a nagyérdemő. A jubileumi Sziget nulladik napján pedig egy bıvebb
repertoárral, az év egyik legnagyobb magyar zenei eseményeként, egy egész estés, önálló
Ákos-koncert várja a rajongókat.
Összesen 24 találat.